Hertelendy család

a Hertelendy család, a Hertelendyek információs honlapja

Hertelendy Gábor

1800- 1844

Hertelendy Gábor költő, született Pesten 1800. decemberében, meghalt ugyanott 1844. október 12-én.

Apja pesti ügyvéd volt.. 12 éves korában elvesztette szeme világát s e csapás arra bírta, hogy a vakok tanítójává képezze ki magát. 1814-1820 között a bécsi vakok intézetében tanult. 1826-1834 ebben az állásban működött előbb Pozsonyban azután Pesten. 1834-ben lemondott állásáról és a költészettel kezdett foglalkozni. Néhány verskötetet adott ki és magyarra fordította az egész Homerost, amiből csak az Achilles haragja című töredék jelent meg (Pest? (Pozsony) 1835.) nyomtatásban. 1836-ban beutazta Olaszországot, 1838. Padovában vállalt állás a vakok intézetében: 1839. Sopronban lakott, 1840-ben újra külföldre indult és Hannoverben, majd Párizsban tartózkodott hosszabb ideig, ahol újra mint tanár működött. 1843-ban Padovában megnősült, azután Budán következő évben Pesten telepedett le. Említendő, hogy egy mesterséges óraszerkezetet és egy artézi kút fúrására szolgáló gépet is készített.

"A látássérült fiatalok szakképzésének történetéből:
A pesti Vakok Intézetének első tanára - aki maga is látássérült volt - Hertelendy Gábor (1800-1844) Európa-szerte ismertté vált kézművességre tanítási művészetével. Eleinte famunkákat, asztalosságot, cipészetet, esztergályosságot tanítottak. De "volt idő, mikor Pest legnagyobb, legújabb rendszerű és legdrágább szövőgépén a vakok Királyuccai intézetének növendékei dolgoztak". A kosárfonást 1873-ban, a zongorahangolást 1875-ben, a gyékényfonást 1889-ben és a kefekötést 1890-ben kezdték tanítani. 1959-től a látássérültek szakmai képzését a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szervezte, majd 1987-től ismét az iskolai oktatás keretébe került a látássérültek szakképzése."

Vakok Világa - 1997. július

Arcképvázlat

Valóban csak vázlatokat olvashatnak arról a néhány személyről, akiket szeretnék megismertetni Önökkel. Abban a korban éltek ők, amelyről igen kevés feljegyzés készült vagy az évtizedek során nyomuk veszett. A vakok iskolája elsô igazgatóit próbálnám az igen kevés dokumentumok alapján megismertetni vagy legalábbis nevüket  ismertebbé tenni.

BEITL RAFAEL (igazgató: 1825-1833) Életrajzi adatait alig-alig ismerjük. Még az sem teljesen biztos, csak nagyon valószínű, hogy cseh származású. Vélhetően Prágában és Bécsben is tanult és dolgozott. Az viszont biztos, hogy Klein bécsi igazgató tanítványa volt, s az ô ajánlására érkezett hazánkba, hogy a pozsonyi országgyűléstől támogatást szerezzen egy Magyarországon működő intézet megindításához. Elsősorban József nádor érdeklődése és támogatása tette lehetővé, hogy az országgyűlési szállón megnyithassa intézetét egy Nyitra megyei kislánnyal, kinek felvételét rövidesen másik három követte. Az intézetben folyó tanítás eredményéről időnként bemutatókat tartottak az alsó és felsőtábla tagjai előtt a megyeházán. Tudjuk azt is, hogy egy Füredy László nevű képzett vak fiú beszédet mondott a vakok intézetének alapítása ügyében. Ezt a szöveget a nádor kinyomatta, s valamennyi országgyűlési követnek megküldte. A szervezésnek, a gyűjtésnek és a nádor állandó figyelmének köszönhetően 1827-ben az intézet Pestre költözött. Ekkor nevezték ki Beitl Rafaelt igazgatónak, eddig az intézet vezetője volt a címe. Beitl lelkesen folytatta a megkezdett munkát. Schedius Lajos egyetemi tanárral együtt kidolgozták az intézet első hivatalos okmányát, a Plánumot, ami nem más, mint az első működési szabályzat és tanterv. Ebben megjelent az a  korszerű gondolat, hogy az intézmény ne magánintézet legyen, hanem a váci siketnémák mintájára, általános és országos intézetté váljék. Ez az elgondolás jóval a Plánum megjelenése után, csak 1873-ban valósulhatott meg. Beitl egyéb tevékenységére nem találunk feljegyzéseket. Ismert még, hogy Hertelendy Gábor vak tanár volt társa az oktatásban. Az oktatáson kívüli teendők ellátását főként az igazgató családja végezte. Beitl és Hertelendy kapcsolata közel sem nevezhető harmonikusnak. Feljegyzések szerint igen sok kellemetlensége volt Hertelendyvel. Az okokat nem ismerjük. Azt tudjuk, hogy Hertelendy, aki negyvenes éveinek elején meghalt, heves vérmérsékletű, nehéz természetű ember volt. Beitl nem beszélt, s mivel nem akart, nem is tanult meg magyarul. Az oktatás nyelve a német volt. Az intézet elsősorban magyar adományokból működött. A közvélemény nehezményezte a német nyelvű oktatást, hiszen az erősödő nemzeti szellem alapvető igénye az anyanyelv használata volt. Az intézetet felügyelő küldöttség jelentésében is megfogalmazódott ez a jogos igény: "az anya, nem pedig az idegen nyelv legyen a rendes beszéd és oktatás eszköze". Beitl nem hajlandó változtatni. A nyelvi problémák, az állandósult Hertelendy viták, az adományok körüli pénzügyi homályok végül odavezették a nádort, hogy elfogadta a bizottság ajánlását és menesztette Beitl Rafaelt, a mai jogutód intézet első igazgatóját. Még annyi ismert róla, hogy képzett, intelligens ember volt, s jártas a siketnémák oktatásában is.

Szőllősi Ferenc